Már megint a fogyókúra! A megunhatatlan téma, a mindig visszatérő probléma… Miért olyan nehéz nekünk, embereknek tartani a súlyunkat? Miért kényszerülünk a legtöbben újra, meg újra önsanyargató fogyókúrákra?

Míg az állatvilágban ez olyan könnyen megy! Az emberek keze közé került házi kedvenceket leszámítva nincsenek elhízott állatok… Hacsak a Teremtő nem eleve ilyenek alkotta meg őket. Mi lehet a gond velünk? Először is, egyszerűen többet eszünk, mint amennyire szükségünk van. Könnyebben hozzájutunk az ételhez, szinte korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésünkre, és senki nem háborgat bennünket evés közben.

Barlanglakó korunkban ez közel sem volt így, de sajnos a minket körülvevő világ sokkal gyorsabban változik, mint testünk genetikája.

Másodszor: szeretünk enni. Alapvető örömforrásunk. Ez rendben is van addig, míg nincs gondunk a mértékkel. Akkor viszont érdemes a következőkön elgondolkoznunk. Az ember története már a Paradicsomban is az evéssel kezdődött. Egyéni fejlődésünk is a lélegzetvétellel, a levegő befogadásával indult, majd hamarosan az anyatej beszívásával folytatódott. Csecsemőkorunkban a táplálással szemben minden más szinte háttérbe szorult. Kisbabaként minden lényeges dolgot a szánkon és a hasunkon keresztül éltünk meg, és még akkor is mindent először a szánkba vettünk, amikor már tudtunk mászni. A világ felfedezése közben mindenekelőtt azt akartuk tudni, hogy milyen íze van a dolgoknak. Sokáig minden fájdalmat és problémát a köldökünk körül éreztünk. Ha nem volt rendben valami a környezetünkben, vagy bennünk, akkor hasfájósak lettünk. Ez egy nagyon egyszerű összefüggés; ha a hasunk közepén nem érezzük jól magunkat, azt jelenti, hogy nem érezzük magunkat a középpontban. A has és a gyomor a gyermeki lét középpontja.

A szoptatás során nem csupán ételt kaptunk, hanem törődést és szeretetet is, olyat, ami természetes úton, a szánkon és a hasunkon keresztül érkezett el hozzánk. A szeretet hasonló tehát az étkezéssel: az a vágy hajt bennünket, hogy mindennek megnyíljunk, mindent befogadjunk, és eggyé váljunk vele. De ez a minta megmaradhat később is. Ha a szeretet semmilyen más utat nem talál, akkor a száj - gyomor vonal lesz az egyetlen pályája. Az éhség néha olyan, mint egy mély hiányérzet. Ha magunkba nézünk, meglelhetjük, hogy valójában mi hiányzik az éhségben nekünk… A szeretet? A megnyugtatás? A gyöngédség? A pihenés vagy az ellazulás?

Amíg nem találjuk meg a választ, az ideális súlyunk elérése és megtartása vágyálom marad, mert csak az evést ismerjük, a jóllakást nem.

Bíró Rita