|
A lélekvándorlás elfogadásának első és egyik legfontosabb tétele az, hogy megértsük, hogy nem ez a fizikai test az igazi önvalónk. Maga a szó is egyértelművé teszi, hogy nem a test, hanem a lélek az, aki vándorol, vagy más kifejezéssel élve cseréli a testeket. A világon meglelhető minden vallásban azt tanítják, hogy mi lelki lények vagyunk, Isten teremtményei, akik az anyagi teremtéssel kapcsolatba kerülve fizikai testet kaptunk. Ezek a különféle anyagi testek úgy viszonyulnak a lélekhez, amiként a ruházat viszonyul annak viselőjéhez. Saját magunk előtt is nyilvánvaló, minden külső bizonygatás nélkül is, hogy a különféle ruházatok, melyeket az alkalomnak megfelelően viselünk, csupán csak eszközök a mindennapi életünkben. Használjuk, viseljük őket, de csak addig, amíg el nem használódnak, vagy bármilyen más okból kifolyólag alkalmatlanná nem válnak a funkciójuk betöltésére. Soha egy pillanatra sem azonosítjuk a ruházatunkat a testünkkel. Olyannyira sem, hogy képesek vagyunk arra, hogy napjában, akár többször is, kicseréljük. Más a ruhánk a munkában, más otthon és más a viseletünk, ha szórakozni megyünk. Számunkra ezek a dolgok csupán eszközök. Nem azonosítjuk vele önmagunkat. Azért is beszélünk tulajdonosi viszonylatban: az én cipőm, az én ingem, az én kabátom és az én kalapom. Nyelvészetileg is automatikusan, mint a tulajdonunkról beszélünk. De miként kapcsolódik ez a példázat a lélek és az anyagi test különbözőségéhez? Ha a világ vallási tanításait figyeljük meg e témában, mindenhol az előbb említett test és ruházat példával szemléltetik a lélek és a test közötti különbséget. Azt tanítják, hogy először is azt kell megérteni, hogy amikor a lélekvándorlásról beszélünk, az azt jelenti, hogy a személyiség, az egyéni tudat az egyik életformából egy másikba megy át. Ez e személyiség és egyéni tudat maga a lélek. Tehát először is fel kell tenni a kérdést: " Ki az, aki az egyik létformából átkerül egy másikba? " Nyilvánvaló, hogy a test vándorlásáról nem beszélhetünk, hiszen az megsemmisül. Ez, pedig azt feltételezi, hogy van valami, ami a test halála után is megmarad, ami továbbra is létezik. Ez nem más, mint az az életerő, ami ez idáig mozgatta és működtette a fizikai testet. Az életerő maga a lélek, a tudatos lélek. Ennek a tudatos léleknek a hatására válik élővé az amúgy holt anyag. A tudatos lélek jelenlétének köszönhető a test aktivitása. Hiszen mi a különbség egy élő és egy holttest között? Az, hogy mihelyt a lélek valamilyen okból adódóan elhagyja a testet, az nem képes további cselekvésre annak ellenére sem, hogy minden olyan anyagi alkotóelem jelen van, ami előzőleg megvolt az élőben is. Mégis valami hiányzik? És ezt a valamit nevezik életerőnek, vagy léleknek. A lélek számára az anyagi test olyan, mint az előbb említett ruházat az emberi testen. Használja, de nem azonos vele. Itt is megtapasztalhatjuk a nyelvészeti különbséget, hiszen mindenki úgy beszél e testrészeiről, mint a birtokos a tulajdonáról. Az ember is azt mondja: ez az én lábam, ez az én kezem és ez az én testem. A tulajdonaként definiálja, ugyanúgy, mint a ruha esetében. Senki nem mondja azt: én láb, én kéz és én test. A saját egyéni tudatosságát függetleníti magát a használatában lévő anyagi testétől. Ezt a függetlenítést a materialista tudomány is alátámasztja, hiszen már nagyon sok kutatási eljárás bizonyítja azt a tényt, hogy az emberi test alkotó elemei általában egy 7-12 éves periódusos időben teljesen kicserélődnek. Egy hetven éves emberi test alkotó elemei már hétszer cserélődtek teljes át, így, ha alaposan belegondolunk, akkor a lélekvándorlás ténye még egy emberöltőre is igaz, hiszen a testi alkotó elemek cseréje ugyan megtörtént, de a mi saját egyéniségünk, a saját személyiségünk, az mindig ugyanaz maradt. Mi azok a személyek voltunk gyermekkorunkban is, akik voltunk a serdülőkorban is, és akik vagyunk és leszünk az öregkorban. Tudásunk, ismeretünk és élettapasztalataink változnak és gyarapodnak az életkor növekedésével, de az letagadhatatlan tény, hogy csak ezek változnak, a mi saját személyiségünk mindig ugyan az marad. Senki nem mondhatja azt magáról, hogy ő egy másik valakivé változott. Az egyénisége örök, bár negatív és pozitív irányú változások mindig soron követhetök a fejlődése folyamán. Ez eddigieket figyelembe véve semmi meglepő nincs azon, hogy a test halálával nem szűnik meg az életerővel telitett lélek, ezért is mondhatjuk azt, hogy a lélekvándorlás tudománya az nem más, mint hogy megértjük azt, hogy egy elhasználódott ruhát kicserélünk egy másikra az igényeinknek és vágyainknak megfelelően. Ez egy természetes folyamat, ami azt jelenti, hogy az ugy nevezet halál az nem más, mint valami újnak a kezdete. Ami teremtődik az idővel el is, múlik. Ezt mindenki elfogadja. Ez vonatkozik a testre is, de mi értelme lenne bánkódni emiatt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ezzel a mi életünk nem ér véget, csupán egy másik test felvételére kaptunk lehetőséget. Hiszen senki sem bánkódik, ha a munka után a szennyes ruhákat egy tisztára, mondjuk egy otthoni szabadidő ruhára, cseréli fel. Hiszen amint a lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál után is egy másik testbe költözik. Nem szabadna, hogy az efféle változás megzavarjon minket. Ahogyan az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. Addig lehetetlen megérteni a lélekvándorlást, amíg nem tudunk különbséget tenni a lélek és a test között. Amíg meg nem értjük a különbséget az élő és a halott test között. Amíg a lelki tudatosságot nem tudjuk elfogadni. Ezek alapvetően szükségszerű megértések kell, hogy legyenek gondolkodásunkban. A lélek létezése és a lélekvándorlás elfogadása nem pusztán a hit kérdése. Érzelmeink és logikánk bizonyítékai arra sarkalnak, hogy egyfajta racionális meggyőződéssel és nem vakon, dogmaként kell elfogadnunk. Egy szó, amely a távol-keleti kultúrák és vallási irányzatok alapvető gondolata az emberi élet mindennapjaiban, mind elméleti szinten, mind a gyakorlati életben. A keleti emberek számára ez nem egy filozófiai tétel a sok közül, hanem maga az élet egyik valósága. Olyan valóság, ami alapvetően meghatározza a mindennapi életük mikéntjét. Nem volt ismeretlen a nyugati világ nagy gondolkodói, vallási vezetői előtt sem a történelem folyamán, mégis azt kell megállapítanunk, hogy a köztudatban nem gyökeresedett meg. Ennek számtalan oka van, felidézése nem tiszte ezen írásnak, már csak azért sem, mert a keleti vallások iránt tapasztalható nagy irányú érdeklődés az elmúlt évtizedekben elhomályosította a múlt hibáit e területen. Fontos megjegyezni azt, hogy maga a szó és a fogalom leginkább a hinduizmushoz kötődik, mégsem tekinthetjük e vallás sajátosságának, hiszen - mint a későbbiekben olvashatnak róla - a világ minden vallásában, kezdve a természeti népek egyszerű tanaitól a történelmi egyházak kinyilatkoztatásáig, fellelhetők a nyomai. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a lélekvándorlás nem egyfajta hitrendszer vagy esetleg egy teológiai elmélet, hanem a mindennapi sorsunk pontos és tudományos magyarázata. Igen! Tudományos! Egy olyan tudományos magyarázata, amelynek még a materialista szinten is megvan a maga kézzelfogható logikai láncolata. A lélekvándorlás nem a hit misztikus fátyollal beburkolt területére korlátozódik. Itt nem csupán az ismeretek hiányából adódó hitről beszélhetünk, hanem komoly és nagyon is megalapozott tudományos bizonyításokról is. Ezért sem korlátozható a lélekvándorlás csupán a keleti népek életviteléhez, hiszen a valóságos élet alapjai mindenhol egyformák, akár e bolygón, akár máshol az univerzumban. A lélekvándorlás, vagy más néven reinkarnáció az a hiányzó láncszem a materialista tudományból, ami megmagyarázza azt a sokszor felvetett "igazságtalanságot", ami az emberi születés (látszólagos) egyenlősége és a mindennapi sorsok különbözősége között mutatkozik meg. A lélekvándorlás egy örök törvény a Nagy Természet egészében, mely az idők folyamán hol feledésbe merült, hol az emberek gondolkodásának mindennapos részévé vált. A történelmi idő, a földrajzi helyek és az emberi társadalom körülményeihez viszonyulva elfogadásra vagy elutasításra talált. Akár így, akár úgy alakult, tény, hogy a mai korban, amikor a tudományos kutatások számos területen vizsgálják e témakört, és egyre több bizonyítékot tárnak a felszínre, el kell fogadnunk és meg kell értenünk, hogy itt nem valamiféle felfoghatatlan és misztikus elméletről van szó, hanem egy olyan természeti törvényszerűségről, aminek megértése talán most érett be az egész emberiség számára. |
Kezelési útmutató az adatok megváltoztatásához:
Kiemelt terapeuták
Bíró Rita
Budapest III. kerület
Életmód tanácsadó![]()
..............................................................................
Rudnicai Margit
Székesfehérvár
Avatar, családfelállít... ![]()
..............................................................................
Kabany Csilla
Budapest XIII. kerület
Lélekgyógyászat. Spi...![]()
..............................................................................







