A legtöbb ember változni, változtatni szeretne. Nagyon szeretne. És mégsem teszi. A változás csak vágy marad. Mitől félünk? Miért nem lépünk? Hiszen annyira szeretnénk. Magyarázat, kifogás rengeteg van. Mi lesz, ha nem úgy alakul, ha nem lehet, ha nem engedik, ha mégsem ezt kellene tennem, ha csak pénzkidobás az egész, ha nem lesz rá időm. Meg különben is, mit szólnak majd mások? Főleg ha nem sikerül, ha kudarcot vallok? Minden olyan bizonytalan. Ha legalább azt tudnám, hogy …. Na azt viszont nem akarom, hogy….
Bezzeg neki sikerült. Hát igen, de neki sokkal könnyebb volt, mint nekem, mert…..
Áh, inkább hagyom az egészet!

Ismerős a párbeszéd, melyet számtalanszor játszottál le fejben? Aztán meggyőzöd magad róla, hogy ne lépj, ne kezdj bele, ne változtass. Bár ezt a mostanit már nagyon nem szereted, de ez legalább „biztos”, hiszen ezt már ismered. Hónapok, évek, évtizedek óta.

Az emberiség talán legősibb és legerősebb félelme az ismeretlentől való félelem. Aki pedig egyébként is gyakran szorong, még inkább tart a változástól. Érdekes, hogy azt szinte sosem játsszuk le fejben, hogy mi lesz, ha minden várakozásunkat felül múlja az új, ha fantasztikus lehetőségek nyílnak meg általa számunkra, ha végre valóban azt csinálhatjuk, amire mindig is vágytunk. A félelmek, a szorongás, a negatív gondolatok bizony erősebbnek bizonyulnak.

A változtatást belül kell elkezdeni, hogy változhasson az, ami kívül van. Szóval, mi lenne, ha elengednéd a kapaszkodóidat és most az egyszer belevágnál? Ha megengednéd, hogy másképp is lehet, legyen, mint ahogyan azt eddig hitted? Hiszen az egyetlen biztos a bizonytalan, a maga végtelen lehetőségével!

„A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná „hová?” és „miért?”.”